PÁKEI LAJOS

Kolozsvár, 1853. március 1.

Kolozsvár, 1921. március 22.

Pákei Lajos a 19. század végén és a 20. század elején csaknem fél évszázadig egyedüli klasszikus képzettségű és a klasszikus stílusirányt képviselő építőművésze volt Kolozsvárnak - sőt a magyarok közül egész Erdélynek is - méltatja 1921-ben az építész életművét Kelemen Lajos az Unitárius Közlönyben megjelent nekrológban.

Kolozsváron született; felmenőit Pákei Tamásoknak hívták, a háromszéki Páké községből elszármazott unitárius székely nemesek voltak. Szeőkeffalvi Szent-Miklósy László, Kis-Küküllő vármegye Trianon előtti utolsó főjegyzője, a Baán Kálmán szerkesztette Magyar Családtörténeti Szemle 1943. évfolyamában megjelent tanulmányában (mely az építész Pákei életrajzára vonatkozólag is bőséges adatokat tartalmaz) 1670-ig vezeti vissza a család történetét. A későbbi építész legkedvesebb nevelője és tanára Dersy János volt, akinek egy, a távollévő szülőkhöz intézett levele szerint „egész nap építőkockáival játszik, gyönyörű kastélyokat és várakat rak össze, úgy látszik tehetsége van az építészethez". Bár a gyermekkori megnyilatkozások ritkán válnak meghatározóvá, Pákei Lajos esetében kivételre lelhetünk, hiszen ő a századforduló erdélyi építészetének elismert alakjává lett.

Elemi és középiskolai tanulmányait a kolozsvári unitárius kollégiumban végezte, ez időben ébredő, tehetségének szakavatott irányítására szülei Sárdi Istvánt (1846-1901), a későbbi jeles festőművészt járatták házukhoz fiúk rajztanárának. Érettségi vizsgája után, 1872-ben a budapesti Magyar Királyi József Műegyetem hallgatója lett, egy évvel később, megkezdett építészeti tanulmányait a müncheni Képzőművészeti Akadémián folytatta. Az itt szerzett oklevelét 1877-ben honosította a budapesti Műegyetemen. 1876 végén a bécsi Képzőművészeti Akadémiára iratkozott be, ahol négy évig a század híres dán származású építészének, Theofil (Theophilus) Hansen tanítványa. Ez idő alatt az a kiváló szerencse érte, hogy Hansen az akkoriban építés alatt levő Osztrák Parlamentnél elhelyezett saját műtermébe, illetve irodájába vette fel, ahol alkalma volt az építési és a tervezési munkák legérdekesebb részeivel foglalkozni.

1880-ban tért haza Kolozsvárra és ugyanebben az esztendőben megválasztják szülővárosa főmérnökévé; később a Magyar Királyi Állami Fa- és Fémipari Szakiskola és az I. Ferenc József Iparmúzeum (ez intézmény megalkotása is az ő nevéhez fűződik) igazgatója. Az Iparmúzeumba a korabeli mérce szerint modernnek számító gyűjteményt, a tudományok fejlődését illusztráló darabokat állított ki, s ezek mellett gazdag népművészeti gyűjteményt is összeszerzett (melynek becses része az erdélyi varrottasok voltak). Az 1888-ban megnyílt Iparmúzeum, melynek 3794 darabból álló gyűjteménye értékes bútorokat, szőnyegeket, kerámiai és fémtárgyakat, szép hímzéseket, művészi fa-, bőr-, üveg- és kőkidolgozásokat, valamint drága gépeket tartalmazott, 1926-ban megszűnt.

 Főépítészként irányította Kolozsvár századvégi építészetét, de tevékenysége a város kívül is kimutatható. A szakirodalom harmincnál több jelentős épületét tartja számon: Kolozsváron az Unitárius Kollégium (ma Brassai Sámuel Gimnázium), Iparmúzeum (ma a Malom utcai Politechnika), Kereskedelmi Akadémia, a sétatéri Kioszk és Korcsolyapavilon, a Nemzeti, később New York (ma Continental) szálloda; vidéken: a bánffyhunyadi és mocsi egykori vármegyei közkórházak, a magyarsárosi, martonosi, székelyudvarhelyi, bölöni unitárius templomok, a dicsőszentmártoni római katolikus templom, a székelykeresztúri volt unitárius főgimnázium; Teleki István gróf sáromberki, Béldy Tivadar bodolai kastélya, a várhegyi és orbói Teleki-kastély, a marosszentkirályi Bánffy-kastély, Ugron István mezőzáhi kastélya. (Az építészet terén végzett munkássága elismeréséül a király a Ferenc József-Rend lovagkeresztjével tüntette ki.)

 

 

A Brassai Sámuel Gimnazium épülete.

A kolozsvári Müszaki Egyetem épülete

Utolsó éveiben egy nagyszabású kiadványt tervezett Kolozsvár építészeti emlékeiről, a 16. századtól a 19. század derekáig. Bár halála meghiúsította gyűjtőmunkája befejezését, rajzai (egy részük, többnyire előkészítő vázlatok és másodpéldányok az Unitárius Püspökség levéltárába; másik részük 1969-ben az Országos Műemléki Felügyelőség Magyar Építészeti Múzeumának tulajdonába kerültek) pótolhatatlan dokumentumai Kolozsvár történeti múltjának és művészeti életének. Pákei Lajos a kolozsvári építészeti emlékek felvételezése mellett, az elkallódásra s következésképp pusztulásra ítélt műrészletek megőrzéséről is gondoskodott. A századforduló körül megindult nagyarányú építkezések következtében lebontott régi polgári házakból kiemeltette a veszélyeztetett művészi kőemlékeket - a kolozsvári kőfaragó iskola megannyi reneszánsz faragványát - és kolozsvári villájába építette be. A nagy rajzgyűjtemény elkészítésében, az építészeti emlékek rajzos felleltározásában, az időhatárok kiszélesítésében meghaladta a múlt század végi hivatalos műemléki gyakorlat neves szakemberei (Henszlmann Imre, Myskovszky Viktor) által képviselt álláspontot is. A tervezett kötethez mottót is választott (Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük összes töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek s ezáltal is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen és kétségesebb a jövő - Ipolyi Arnold) és e sorok reneszánsz keretezését Heltai Gáspár 1554-es könyvéből kölcsönözte. A vezérgondolat két oldalán a jelzett téma, Kolozsvár egy-egy ábrázolása látható 1480-ból, illetve 1575-ből.

A több ízben átmásolt és letisztázott anyag azonban nem állt össze a tervezett albummá, 68 éves korában elhunyt. A gyűjtemény töredékes részét először Balogh Jolán publikálta 1944-ben az Erdélyi Múzeumban; a rajzok dokumentációs értékéről tanúskodnak azok az építészet- és művészettörténeti kiadványok, amelyek képanyagként újra meg újra felhasználták ezt a kiadást. 1983-84-ben az Országos Műemléki Felügyelőség Magyar Építészeti Múzeuma rendezett tárlatot Székesfehérváron ezekből a rajzokból (s jelentetett meg még kiadatlan rajzokat a kiállítás katalógusában).